A Falu

Tudom hogy nem olvassa ezt még senki, de hátha majd valaki fogja a jövőben. Szóval a blog kap egy rebootot. A gyárnak vége, Gábor elveszett, a blog elpusztult. Viszont most van egy falu, ahol történnek a dolgok. És én ezeket majd megírom. Az url és a régi történetek maradnak, a név nem.

Szóval akkor íme: A Falu

Mostanában többet utazom vonaton mint kellene. Ennek köszönhetően rengeteg emberrel találkozom. Mondhatnám, kénytelen vagyok együtt utazni egy rakás gyökérrel. Ez nagyrészt elég kellemetlen tud lenni. Vannak azonban esetek amelyek mégis említésre méltóak.

Külön téma lehetne a kutyákkal való kapcsolatom is de erről talán majd később mesélnék. Most elég annyi, hogy történetünk egyik szereplője is egy ilyen teremtmény. Igen! Egy kutya a vonaton! Ez már önmagában is nagyon érdekes. Főleg ha szexuális kapcsolat alakul ki köztetek az úton.

Felülsz egy vonatra eltervezve, hogy az úton zenét hallgatsz, könyvet olvasol majd a jelentősebb megállóhelyeken - ahol esetleg térerő is van- lebonyolítasz néhány telefonhívást.  Így hasznosan és konstruktívan eltöltve az előtted álló mintegy másfél órát. Nos ezen tervedet húzza keresztül egy élőlény. Egy élőlény amit civilizációnk „kutyának” nevez.

Mivel én nem tartom más állatnak a kutyát és mondjuk egy kengurut ezért maradnék a rendszertani besorolások mellett. Ő tehát egy gerinces, azon belül pedig egy az emlősökhöz tartozó faj. Ha jól tudom, őse a farkas. Történetünk kiemelt szereplőjét -  bár ugyan fajtatisztának tekinthető de ősével semmilyen rokonságot külsőben nem mutató -  egyszerű mutációnak nevezném.  Mivel az egyed gazdájától kapott „rendes” nevet is, ezért majd erre is kitérek.

Talán az elmondottakból nyilvánvaló szeretetem az élővilág iránt, ezért leszögezném, hogy ennek oka csupán az, hogy a vasúti közlekedésben rendszeresített járművek nem feltétlenül természetes élőhelyei az említett állatfajnak.

Nos, ezzel a hendikeppel bátorkodtam egy gyönyörű téli napon felülni egy Budapestre tartó vonatra. Az eredmény nem is váratott sokáig magára. Miután én magam megtaláltam kényelmes helyem és aztán ahogy a megállók haladtak el mellettünk, szépen népesültek be a szabad ülőhelyek a kocsiban. Én sem úszhattam meg, utazótársat kaptam! Ennek mindig örülni szoktam! Mivel Forrest Gump óta tudjuk, hogy …”az élet olyan mint egy doboz bonbon. Soha nem tudod, hogy mit veszel ki belőle…” Itt is valami hasonló a helyzet. Soha nem tudhatod, hogy milyen idióta gondolja úgy, hogy veled jó lesz utazni, mert majd biztos megértő leszel mikor előveszi nyomorék kutyáját a táskájából…

Most pedig éppen ez történt. Itt akár közbe is szúrhatnék egy másik hasonló esetet ami ugyan eleinte ígéretesebbnek tűnt, de végül is itt köt ki a másik kedves sztori mellett. Az történt ugyanis akkor, hogy egy kiemelten vonzó hölgy útitársat sikerült azon alkalommal a bonbonos dobozból kikapnom. Egy felhőtlen és boldog ismerkedés és beszélgetés után a vonatról leszállva utunk egy kávézóig vezetett ahol neki is látunk friss barátságunk további ápolásának. Szinte mindenki maga előtt látja a sztori végét. Mintha csak egy felnőtt filmben lennénk. Már szinte éreztem a tizennyolcas karika illatát és ízét mikor elindultunk a kávézóból a főutcán. Nézegettük a kirakatokat és a reklámokat mikor megláttam egy orgonaművészünk koncertjének plakátját. Mivel erről az úrról úgy tudni, hogy „saját térfelén” szeret játszani, megjegyeztem, hogy szerintem annyira nem Xar amit csinál de nekem azért vannak fenntartásaim vele, így a beállítottságát illetően.

Ez a megjegyzésem pedig arra volt jó, hogy megtudjam a bomba-nőről, akivel két órája égetem a kalóriákat és fizetem a fogyasztását, hogy ő lényegében biszexuális és a barátjának ezzel a világon semmi baja…  Aztán végül is vele ennyiben is maradtam. Próbáltam mentálisan az esetet úgy feldolgozni, hogy csak a pozitív dolgokra emlékezzek. Ez pedig valami olyasmi lett, hogy vannak olyan kisiklott életű férfiak akiknek erkölcsileg annyira züllött barátnőjük van, hogy kénytelenek elfogadni és akár együtt is lenni barátnőjük talán még perverzebb és még züllöttebb barátnőivel is…

De visszatérve eredeti történetünkhöz, újdonsült hölgy útitársam titkos favoritja ezúttal egy „kutya” volt. Az a fajta aminek kilóg a feje egy becipzározott táskából miközben gazdája a vállán cipeli. Nos, egy ilyen hölgy ült le elém legutóbb. Már az öltözködése sem volt kimondottan hétköznapi, a korát tekintve pedig különösen nem. Ha tíz évvel fiatalabb lenne és a szigetre menne, -KUTYA NÉLKÜL- teljesen megértő lettem volna vele. Így viszont egy kis „elhajlást” éreztem a téridőben. Eszembe jutott a bonbonos doboz amibe ismét beletenyereltem. Ha párhuzamot kellene  állítanom akkor ez a csaj  egy zselés szaloncukor lenne. A tarka papírt kitölti, olcsó, be lehet kapni. Nem szopogatod, rágsz rajta egyet majd lenyeled. Minél gyorsabban túl akarsz lenni rajta annak reményében, hogy a következő  majd jobb lesz.

Rövid együttlétünk a „lény” kiszabadításával és üzembe helyezésével kezdődött a táskából. Ahogy kivette és letette a földre az azonnal életre kelt és elindult abba az irányba amit a farka vége és az orra hegye mint irányvektor kijelölt számára. Nagyon „cuki” volt de sajnos megannyi veszély leselkedett rá. Bíztam benne, hogy adott esetben a „VIGYÁZZ! AZ AJTÓK ZÁRÓDNAK” jelzést maradéktalanul értelmezni nem tudja majd  és így esetleg testének egy része az utastérben, míg másik része a zord időjárásnak kitéve utazik tovább. Lehetőleg fejjel kifelé, hogy legalább a nyavalygást ne halljam...

Nem ez történt, ugyanis gazdája megmentette egy „PITKIN! AZONNAL GYERE IDE” felkiáltással. Ez betette nálam a kulcsot! Tudtam, hogy az út hátralévő részében Pitkin lesz a „nyolcadik utas”. Akiről soha, vagy esetleg a 30 év múlva leforgatásra kerülő előzményeket feldolgozó folytatásból sem derülne ki, hogy miért kellett ilyen nevet adni ennek a kudarcot vallott génmanipulációs kísérletnek. Mert ennek a kutyának azon kívül, hogy ellenáll a peronoszpórának semmi feladata nem lehet ezen bolygón.

Pitkin viszonylag engedelmes jószág volt. Hallgatott az utasításokra, de miután visszatért és a parancsot teljesítettnek érezte, új magánakciókba kezdett. Gondolván új parancsig eltáv van és azt csinálhat amit akar. A kutya „eltávjai” közben méretéből adódóan látómezőmből gyakran kikerült. Ez nálam dekoncentráltsághoz vezetett és már azt vártam, hogy mikor kezdi rágni az egyik lábam. Stratégiám az volt, hogy a két lábam kicsit távolabb helyeztem egymástól. Így adott esetben egy időben csak az egyikben tehet kárt és miközben elszenvedem a támadást a másik lábammal összetaposhatom. A gazdi gondolom így nem értette, hogy ha a bal lábamon ugrál Pitkin, én miért a jobbot kezdem felemelni. Szerencsére ezt bemutatnom nem kellett, ugyanis újabb vezényszó hangzott le. „PITKIN! NE SZŐRÖZD ÖSSZE A BÁCSIT!” Ez volt valószínűleg az a pillanat mikor Pitkin megpróbált magáévá tenni és a  súrlódást valamint közegellenállást szexuális kielégülésének oldalára állítani. Talán én is ura lehettem volna a helyzetnek egy a „PITKIN! MOST KÉRLEK NE! FÁJ A FEJEM!” felkiáltással…

Pitkin ismét „megemberelte” magát és vezényszóra visszatért a gazdi lábához. Ezt én kommunikációnak értékeltem, ami egyben a szerencséje is volt. Máskülönben kénytelen lettem volna testidegen anyagnak tekinteni és ezen élőlények veszélyes támadása során előírt protokollt követve a szerelvény légzsilipjén keresztül egy körbeforgórúgással a világűrbe juttatni. 

Ez sem következett be mert a lény hallgatott gazdája „PITKIN! MARADJ A LÁBAM KÖZÖTT! vezényszóra. Pitkin pedig nyilván úgy gondoltam ott marad.: 

-Zselés szaloncukor ugyan, de az enyém! Egynek jó és már megszoktam a gazdi 18-as karikáját. 

Ennek tükrében úgy vélem, Pitkin gondolkodása mégis földi eredetű lehet. 

A történtek következményeként Pitkin gazdája ekkor már szükségesnek érezte a közvetlen kommunikáció felvételét a támadásokat elszenvedett földlakókkal, jelesül VELEM! Ez egy „TE, NEHARAGUDJ!? NEMZAVARAKUTYA” kérdéssel le is zárult. Én pedig bízva a következő bonbonban megkíméltem mindkettejük életét. Elvégre ez már Kelenföld, mindjárt leszállnak…

Szegény Ödönke úgy gondolta, hogy mielőtt hazamegy kiccsaládjához vesz nekik ajándékot. Persze több problémába ütközött, mint ahogy azt már megszokhattuk. Járja a Tescot nagy erővel, észre is vesz egy marha nagy rúd Pick szalámit kiírva nagy betűkkel rajta, hogy 3000 Ft. Hű, ez olcsó! Meg is veszem. Meg egy kis Unicum, pár süti, ilyesmi. Bepakolja a kosarat, beáll a sorba, majd szembesül vele, hogy szemüvegén egy kicsit erősíteni kéne, mert az a 3000 Ft az kilónkénti ár, de az a gonosz Tesco ezt olyan kicsi betűvel írta. Szégyenszemre visszaballag, kipakol, majd hazamegy. Végülis így is szép lesz a Karácsony.

Boldogan alszik el, majd reggel konstatálja, hogy enyhén sérült lakótársai tegnap este Pick szalámit vacsoráztak Unicummal.

Nyilván mindenkiben felmerült a kérdés, hogy miért is állítjuk át az órákat minden évben két alkalommal. Erre tipikus válasz szokott lenni az energiatakarékosság. Hiszen ha abban a napszakban mikor csak világítanánk, simán becsuknánk a szemünket és aludnánk akkor nem kellene áramot fogyasztanunk. Napjainkban azonban ennek már kevésbé van jelentősége, hiszen egyre inkább egyenletessé válik az áramfogyasztás napon belüli eloszlása, annak köszönhetően, hogy már nem csak világítunk az árammal, hanem hűtünk és fűtünk is folyamatosan mindent, lehetőleg egyszerre. Télen megy a fűtés és a hűtőgép is, holott nyitva az ajtaja és ablaka mindennek, mert Ödönke éppen kivett egy túrórudit majd kiszaladt hógolyózni...

Mindezt csak azért kell megjegyeznünk mert botorság lenne azt hinni, hogy az óracsavargatásban csak ennyi lehetőség rejlik! Ha bátrabban csavarnánk azt a mutatót és akár 6 órás időeltolódást is bátorkodnánk előidézni, annak komoly nemzetgazdasági jelentősége is lehetne. Egy jó ideje tudjuk és talán mára már mindenki érzi is, hogy pénzügyi válság tombol bolygónkon. Amíg csak arról hallottunk, hogy itt-ott becsődölt egy-egy bank, kicsit esnek az árfolyamok, addig mi is nyugodtan kapcsoltuk át tévénket a szörnyű hírekről valamelyik szexcsatornára. Mondván a pénzpiaci válságnál vannak azért fontosabb dolgok is. Itt van rögtön a család, vagy annak a megalapítása. Esetleg megnézni egy erről szóló fimet.

Másnap azonban mikor meséled a munkahelyeden, hogy mekkora volt annak a csajnak a tegnapi filmben, a főnököd kezedbe nyomja az ablakos borítékot. Hó közepe van, tehát sem fizetési papír sem jelenléti ív, sem adóbevallás, sem családi pótlék nem lehet. Rögtön felmerül benned, hogy esetleg nyertél vagy kisorsoltak. Mert biztos ma született annak a fickónak a kislányának a kiskutyája aki pont 30 évvel ezelőtt megalapította Kínában azt a céget ahol te most éppen dolgozol. Ennek örömére kisorsolták a dolgozók között a vállalat törzsrészvényeinek 99%-át, az arra eső veszteséggel együtt. Mert ugye semmi másról nem szólhat a levél amit kaptál.

Miután kinyitod, nagy kő esik le a szívedről. Nem örököltél 78 milliárd dollár adósságot, csak simán kirúgtak. Mert ugye válság van. Megszorításokra van szükség a cégnél. A dolgozók bére a legnagyobb kiadások között szerepel. Ha nem kell neked fizetést adni azon a cég rengeteget megtakarít. Ezért mehetsz haza most. Ez lett volna ugyebár a kiadási oldal. Nézzük hát a bevételit is egy pillanatra.

A grafikonok együttállása alapján nem elegendő a kiadások csökkentése. Szükség van a bevételek drasztikus növelésére is. Tételezzük fel, hogy egy termelő üzemben dolgoztál. (Mert ugye, éppen most rúgtak ki) Egy termelő üzemben pedig növelni kell a kapacitást, több terméket kell előállítani. Te sajnos ebben már nem segíthetsz, de Nekik ezt ettől függetlenül meg kell oldaniuk. (Hidd el, nekik is nagyon rossz most, nem csak neked. :-)) Így a gyár vezetősége és tulajdonosai úgy döntenek, hogy további műszakokat is elindítanak a már lecsökkentett dolgozói létszámmal. Ekkor aprócska, ámde váratlan anomáliák kerülnek felszínre a humán erőforrások maradéktalan és folyamatos biztosításának területén. 

A probléma tehát a következő. Ödönke édesapja nappalos műszakban dolgozik az üzemben és este haza indul becsukogatni a bejárati és hűtőajtókat, sört inni és szexcsatornát nézni. Ekkor váltanád fel te őt és folytatnád munkáját az éjszakás műszakban. Erre azonban elbocsátásod következtében nem fog sor kerülni. A vezérigazgató így a karórájára néz és megállapítja, hogy a műszakváltás pillanatában éppen ébrednek a kollégák Kínában! Az informatikai osztálynak tehát nincsen más feladata csak a telefonközpontot rákötni egy mozgásérzékelős kerti szürkületkapcsolóra. Így mikor mi innen hazamegyünk pornót nézni és lekapcsoljuk a lámpákat a szürkületkapcsoló a telefonközpont összes hívószámát átirányítja a Kínai anyacéghez! Probléma esetén helyetted így ők nyújtanak segítséget a bajbajutottaknak!

Ezen gondolatmenet alapján tudnám megalkotni azt a választási kormányprogramot, mely munkahelyek millióit teremtheti meg hazánkban. Ezzel erőt adva a gazdaságunknak, kilendítve minket a reménytelenség valamit pénztelenség válságában hányódó és korrupciótól rothadó gödréből! Mint történetem elején már említettem az óraátállítás itt is segíthet. Egy egyszerű kétharmados törvénnyel elfogadhatnánk a kínai időszámításra történő átállást. Náluk ugyanis nincsen évente kétszeri óracsavargatás sem. Egyszerűen akkor kelnénk és feküdnénk mikor Ők! Így ha a főnök éjszakás műszakba is akar valakit, akkor kénytelen lesz visszavenni a céghez. Így vállalatok tucatjai is emberek százezreit kellene, hogy foglalkoztassa!

Nyilván ez felveti annak a kérdését, hogy mi lesz így az örök renddel ami a pontos idő és a napszakok között uralkodott. Mára azonban ennek sincsen semmi jelentősége, hiszen otthon te is éjfélkor jász ki a hűtőből zabálni. Az irodában meg úgyis csak dögleni jársz be...

Kurva bonyolult dolog ez a wifi. Ha a géped talál valami hálót akkor két dolog lehet. Az egyik, hogy wifi van a közelben vagy pedig jugoszláv partizánok egy lopott mikróban pattogatott kukoricát csinálnak a következő műszakra, mert mindegyik ugyanazon a frekvencián megy. És ráadásul ha nem látod a hálót, akkor főleg szívás van, mert nincsen egy vezeték nélküli kábel tesztered, hogy lássad a hibát, csak egy köcsög "No Signal" üzenet.

A legjobb az lenne, ha a wifi antennát beraknánk a mikróba, aztán egyesen járatnánk körbe és a jel mondjuk 13 másodpercenként érne ide. Úgy kéne dolgozni, mint ahogy az űrsiklók lépnek be a légkörbe egy ilyen kis virtuális téglalapon keresztül.

... Kész ez a csaj bazmeg. Habár a notebookja billentyűzetén van ilyen védőfólia, de a képernyő és a kéztámasztórész olyan retkes, hogy ha megfogod akkor mindent elkapsz H1N1-től H9N9-ig. Ráadásul mikor először megszólalt, akkor azt hittem szétment a ventilátor a gépében, aztán az sípol. VÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ... Utána vettem csak észre, hogy mozog a szája. Kéne vele itatni egy kis WD40-et, hátha segít.
 

... ez úgy van, hogy ha bármi elbaszódik akkor a planner a hibás. Ha nem ér ide a kamion, ha nem megy a termelés, ha megdöglik a szomszéd macskája, akkor mindenki a plannert ordítja le és az ő faszával veri el a csalánt. Persze ez csak addig igaz, amíg nincs benne áram, mert ha van, akkor ott van nekik az IT. IT plannernek lenni nem jó választás ...

... mert ő már túlvan lázadozó punk korszakán és mikor hazamegy, akkor ott van a tisztára bokszolt bakancs és suttyomban még hallgatja a rongyos Sex Pistols kazettáját, de ez már elmúlt. Ő már csak egy TV szerelő ...

... ezek sokkal inkább olyanok, mint a káposztalepkék. Fekete-fehérben látnak és ezt még szeretik is. Ha ránéznek a monitorodra és azon nincsen semmi színes, akkor minden jó, biztosan dolgozol. Viszont ha háromnál több szín van és az nem excel tábla (mert az minél színesebb, annál jobb (főleg, ha ezeknek a színeknek a nevében szerepel a neon szó)), akkor nekiállnak összevissza tekeregni és minden bajuk lesz. Nekiütődnek dolgoknak, csapkodnak és tényleg annyi lesz az eszük, mint egy marék lepkének. Nem mintha előtte több lenne...

Boldog névnapot minden Ödönkének, akik a blog első számú főszereplői.

... Valakinek rá kellene majd szólni Ödönkére, mert WiFi-t akar az emeletre. Ez ahhoz a 30 géphez kell amit ma sikerült kiböfögniük magukból. Mert pár raklap IT cucc nem fog még magától rendszerré összeállni csak mert Ödönke már kifényezte a csizmáját és kitette az ablakba...

De most komolyan. Ezek valamire nagyon készülnek és félek, hogy kárt tesznek magukban. Én meg felkötöm magam egy vezetéknélküli kábelre ...
 

... mert Petikém nem ígérgetünk mindenkinek mindent, mert van, hogy a Télapó is bekattan, aztán visszaír. Mert a tavalyi bicikli még oké, de azért az idei űrhajó már egy kicsit túlzás. És tudod mi a legszörnyűbb? Hogy Ödönke otthon már az akváriumot próbálgatja a fejére és lefoglalta a Holdat Szilveszterre ...

Elsőként mindenképpen tisztázzuk, hogy nem értek a robbanómotorokhoz és ezek mindenféle függelékéhez! Ennek ellenére van egy robogóm. Japánból használtan behozott. A gyártásról szóló információkat tartalmazó feliratokat gondosan eltávolította a hazai forgalmazó. Ettől függetlenül tudomásom szerint 10 éve nem gyártják ezt a modellt, tehát minimum ennyi a kora. Ez semmilyen gondot nem okoz és szinte elhanyagolható szempont, mivel Japán termékről van szó, tehát nem megy tönkre, már csak azért sem mert kétütemű. Az okosok azt mondják, hogy ettől egyszerű mint egy szög, továbbá ez az én szerencsém és ezért való nekem!

Nem szeretnék nagyon belemenni a technikai részletekbe de a lényeg, hogy a kétütemű motor benzinnel működik és keverőolajat kell hozzáönteni. Ezt japán mérnökök úgy oldották meg, hogy van egy tartály az üzemanyagnak és egy másik a keverőolajnak. A motor pedig ezt automatikusan összekeveri. Mindegyiket tölteni kell de nem ugyanolyan mennyiségben valamint időközönként. Ez azért fontos, mert egyszer megijedtem, hogy nagyon be lehetek rúgva mivel a tök üres motorba csak 7 deci benzint tudtam tankolni. Mint kiderült ez azért lehetett mert a keverőolaj tartályába töltöttem azt. A motor így a benzinhez benzint kevert. De ettől nem ment gyorsabban, cserébe viszont nem kapott a henger kenést, amit nem szokott meghálálni. Konkrétan beleteheted abba a kukába amelyik előtt beáll a motor.

Ebben az esetben a benzint leszívtuk csővel, majd a helyére - már helyesen - keverőolajat töltöttünk. Ez tök egyszerű így, csak nem menő érzés utána zsíroldóval fogat mosni, csak azért mert egy picit később vetted ki a csövet a szádból. Az igazi méreg ráadásul nem is a benzin, hanem hogy a nagy ijedségre még rá sem gyújthatsz a benzines száddal...

Na mindegy. A lényeg, hogy ezzel a motorral soha nem volt semmilyen gond. 6 évig szinte a gumikat sem kellett felfújni. Csak megnyomtam az önindító gombját, ültem rajta miközben magától ment. Egy nap azonban véget ért az álom. A garázsban egy reggel olyan kép fogadott ami megváltoztatta az egész életemet, a motor alatt egy hatalmas olajfolt terpeszkedett. Szédülni kezdtem és nem kaptam levegőt a rémülettől. Napokig le sem mentem a garázsba. Mikor végre rászántam magam megvizsgáltam a problémát. Nem volt akkora a gond mint gondoltam. Csak lecsúszott a cső a tartályról és kifolyott az olaj. Kis szereléssel ezt visszahelyeztem majd ismét megtöltöttem a tartályt. 

Másnap útnak indultam annak tudatában, hogy minden rendben van, de három kilométer megtétele után furcsa hangra lettem figyelmes. Éles súrlódó hangra. Pont olyanra mint amikor egy kétütemű motorban a dugattyú kenés nélkül próbál le-fel ugrabugrálni meghajtásnak csúfolva magát... Dehiszen, nini. Pont egy ilyen van alattam. Lehet akkor, hogy most is ez a helyzet? Ráadásul ez az egész pont egy kuka mellett történt Belenéztem az olajtartályba. Pont tele volt, egy csepp sem hiányzott. Hihetetlen, hogy most meg ez a baj! Most nem folyott sehova vagy ahova mégis, az tuti el van dugulva. Arra tippeltem, hogy esetleg a csőbe szennyeződés került vagy légbuborék amit nem tudott kidolgozni és gyakorlatilag az olaj nem érkezett meg a rendeltetési helyére. Felhívtam a barátomat aki eljött értem és elvitt engem valamint a robogót a szervizbe. Ott néhány nap gondolkodás után közölték, hogy: 

- KÉSZ, TÍZEZER! 

Szétszedték, kitisztították, meg tettek bele és most jó. Hazatéptem vele. Még kettővel gyorsabban is ment mint előtte mert eddig 56 km/h volt a végsebesség ami most 58-ra emelkedett. Megnyugtattam magam, hogy ez egy jó motor és végül is, csak egy cső volt és csak eldugult valami. Ez előfordul mert ki kell tisztítani néha mindent. Nem? De! Lefeküdtem és boldog benzinmentes mosollyal a számon aludtam el. Másnap reggel munkába indultam. 8-ra járok, késésben voltam, már majdnem háromnegyed volt. Feltépem a garázsajtót és orrbavág az olajszag és ugyanaz az olajtócsa ami néhány nappal azelőtt! Egy pillanatra elveszítettem az eszméletem! Mielőtt belefeküdtem volna az olajba feleszméltem. Ez lehetetlen! Hiszen TÍZEZER! Azt csak valaki odatette. Biztos egy állat volt. De nem. Ez az az olaj! Amit pár napja én úgy beletöltöttem, hogy az istennek nem akart kijönni. Most meg ott van a motor alatt egyben egészben kifolyva. Egy motornak nem lehet prosztata megnagyobbodása és inkontinenciája egyszerre! 

OK! Vészforgatókönyv! Nem feszegetem a feketedobozt. Irány vissza a szerviz, nyolcra ott vagyok, az olajtartályt megtöltöm valaki vérével és indulok is azonnal a melóba! Majdnem így is lett. Odaértem, minden zárva, mindenki alszik. Telefonálok, mire kijön a szerelő srác és közli, hogy 
"...már itt vagyunk rég csak még alszunk." "TÍZEZER..." mondom neki, hogy hoztam egy olajfoltot, itt van alatta, nézzide. Otthon is már kettő ilyen van, nem gyűjtöm. Maradhat ott tőlem a földön ahol van csak addig nem fekszel vissza sehová amíg ez nincsen megcsinálva és megvárásra 8-ig mert már negyed kilenc! EGYBEVESSZŐNÉLKÜLÉRTED?

Mondta, hogy OK, semmigond, nem lehet nagy gáz. Belefeküdt a foltba azonnal és elkezdett felnyúlkálni nyöszörögve a motornak. A nyelvét kidugta közben. Ekkor megenyhültem, mert számomra a szerelés közbeni a kidugott nyelv elhivatottságot jelent! Ennek köszönheti az életét, semmi másnak. Hiszen már a földön volt. Nem lett volna nehéz dolgom vele...

Közölte, hogy csak lecsúszott a cső, de semmi gáz, visszatette. Rángatja, nem jön le. Jó lesz. Semmigáz! OK, megköszöntem, kövér gázzal téptem a melóba erős késéssel. Közben nyugtattam magam, hogy ez egy jó motor és végül is csak egy cső volt. Éppen végiggondoltam ezt szépen mikor hirtelen elkezdett esni a motoron a fordulatszám, majd megint vissza és újra le addig amíg megállt, a forgalom kellős közepén. Leállt a hajtómű! De nem az egyes vagy a kettes, hanem a hajtómű. Mert ezen a típuson csak egy van és én éppen ezt használtam. Haladtam vagy egy kilométert és volt kb. még egy a melóig. A motor nem indult újra. Ekkor jutott eszembe egy srác akit nemrég láttam egy olajfoltban fetrengeni. Gondoltam megcsörgetem hátha van ötlete miért döglöttem le. Nem tudta. Viszont azt ígérte elugrik egy utánfutóval értem.

10 perc múlva megállt mellettem egy autó utánfutó nélkül és ő száll ki belőle egy benzineskannával. Kérdeztem tőle, hogy miért nem hozott futót, mire ő közölte, hogy az nem volt most ott, de hozott helyette benzint mert szerinte biztos az fogyott ki. Hát ez sem jött be neki, mondanom sem kell. Ez is csak arra volt jó, hogy pár percig teljesen hülyének érezhettem magam. A vége az lett, hogy a srác megint a földön találta magát. Nyelv ki, kéz fel, nyúkapiszka. Valamit csavargatott a karburátoron majd 10 perc rugdosás után elindította a gépet és beértem a melóba. 

Hát így...

Most már belátom, hogy van egy szar motorom. El kéne adni. Kell valakinek? Jóárasítva!?

 

Van egy munkatársam, Gábor. Igyekszik nyugodtan, boldogan élni, de a sors folyamatosan olyan próbatételek elé állítja, amit egy átlagember nem tudna lekezelni. Főleg nem úgy, ahogy ő teszi. Íme a történetei, olvassátok figyelemmel.