A Falu

Származási hely: Tehén

- Diétázok - mondja a nő.

- Minek diétázol? Már most is olyan lapos a segged, hogy sakkozni lehetne rajta! - válaszolja a férfi.

- Ivott a bácsi már rossz pálinkát?

- Ittam.

- És milyen volt?

- Jó.

Kölcsönkértem a Barkast, mert menni kellett a diszkóba.

Olyan zsíros kacsát ettem tegnap, hogy nem fog reggel nyikorogni a szar.

Ez az öreg ez olyan, hogy ha adsz neki egy vödör vírust, akkor nekiáll, aztán főz belőle pálinkát.

Nem fogyózok, nekem kell a csoki. Napi fél kiló cukrot elgondolkodok.

A tököm tele van ezzel a műtős lámpával, hogy így villog. Baszni sok, műteni meg kevés.

Jocónak szerencséje volt, mert megcsípte a kullancs, aztán így otthon maradt.

Lehet, hogy papucs vagyok, de legalább kényelmes.

Ej de kutya jó kedvem van, az áldóját néki.
Én ma este úgy berúgok, öröm lesz azt nézni.
Kirúgom az összes kukát, akármerre járok.
Ha ez nektek meg nem tetszik, a kurva anyátok.

Jöjjenek hát újabb kalandjaim a magyar bürokráciában. Ismét tanulságos lesz, de inkább csak sírva röhögős.

A cégnek, ahol dolgozom, van egy tehéntelepe, megy a tejtermelés ezerrel. A tej minősége nagyon fontos szempont, ezért azt tesztelni kell átadás előtt. Ha a tehenet túlerőltetik, akkor előfordulhat, hogy nőni fog az úgynevezett szomatikus sejtszám, ami a tejet eladhatatlanná teszi. Emiatt vettünk egy szomatikus sejtszámlálót, ami egy okos kis eszköz, és annyit csinál, hogy miután belecseppentünk egy kis tejet, megmondja, hogy rendben van-e ez az érték. Ez az eszköz egy 20*20*20 centiméteres kis kocka, tehát kábé akkora, mint egy kézilabda, könnyedén fel lehet kapni, elvinni máshova, és a kézilabdához hasonlóan, ha a szükség úgy hozza, hozzá is lehet vágni bárkihez. Ezt a kis eszközt részben pályázati pénzből vettük, emiatt volt pár vonatkozó jogszabály, amit be kellett tartani. Például kellett hozzá építési engedélyt kérni. Ezzel kapcsolatban pedig be is kellett mennünk a megyei építési hatósághoz, ahol pár hét alatt kivizsgálták a helyzetet, megtekintették az eszközt, majd felszólítottak, hogy kellene egy rajz, hogy hol fogjuk használni az eszközt. Lerajzoltuk tehát a szobát, ahol lesz, lerajzoltuk szépen az asztalt, a széket, a számítógépet, a monitort, majd az asztal jobb oldalára felrajzoltuk a kis dobozunkat. Egy hét múlva kiadták az igazolást, hogy az nem engedélyköteles, lehet örülni. Egyébként azóta már bűnöztünk, mert átraktuk egy másik asztalra és nem jelentettük be. Remélem nem fognak emiatt lecsukni.

Ugyanitt történt, hogy új silóteret is építettünk, ami igazából egy betonpadló, három szélén pedig három vastag betonfal. Ez arra van, hogy a különféle feldarabolt növényeket, a silót, bele lehet rakni, aztán a tehenek ezt eszik egy évig. Ez egy elég nagy struktúra, minden oldala van vagy 15 méter, és szinte teljes egészében beton, meg egy kis vasalás. Ezzel is elkészültünk, kellett a jóváhagyás a hatóságoktól a használatba vételre, majd szóltak, hogy minden oké, már csak környezetvédelmi hatóságot kell megkérdezni. Mi gond lehet, felkerestük őket, majd megkaptuk a felszólítást zajterhelés mérésére. Aztán pislogtunk. Most komolyan meg kell mérnünk, hogy a beton, csak úgy magában, mennyire hangos? Hát jó. Megmértük. Segítek az érdeklődőknek, a beton egy elég csendes dolog. Könnyen lehet mellette napozni, aludni. Észrevételeinket elküldtük a hatóságnak, meg is kaptuk az engedélyt, a tehenek meg azóta is vígan csócsálják belőle a kajájukat.

Végül pedig tudjátok mi ez, ami a képen van? Ez 441 nm szántóföld leadásra való papírja. Két szerződés, amiből mindegyik két oldal hat példányban, két oldal kifüggesztési kérelem, két oldal megosztási megállapodás, egy térkép, egy halotti anyakönyvi kivonat, és egy kérelem. Összesen 31 oldal, ebből 28 oldal duplán nyomtatva. És visszaküldtek, mert sajnos nem volt nálam Ingatlan-nyilvántartási adatváltozási bejelentő, mert azt elfelejtettem. Aztán csodálkozunk, hogy a brazilok meg kiirtják az őserdőket.

Régen minden jobb volt. Mondjuk a net pont nem.

Kurva álmos vagyok. Főzök egy kávét Redbullból. Aztán hozzákeverek két gramm spurit, és ha szerencsém van, akkor csak az egyik szemem durran ki.

1.

Ez a mostani kicsit könnyedebb hangulatú írás lesz, pár innen-onnan hallott történet. Habár vicces, de azért ismerjük be, hogy Magyarországon sokszor csak kínunkban röhögünk, de hát azt a boldogságot kell megbecsülni, ami van.

Először egy beszélgetés, ami akkor történt, amikor egy ismerősöm odaköltözött egy nem túl messze levő településre és bement az okmányirodába, hogy kicserélje a lakcímkártyáját. A következő beszélgetés zajlott le:

- Lakcímkártyát szeretnék csináltatni, most költöztem ide.

- Sajnos nem lehet.

- Nem lehet? Miért?

Itt az ügyintéző kicsit elsápadt, érezte, hogy ezt nehéz lesz kimagyarázni, de neki kell állnia.

- Mert meghalt a cigányvajda.

- ???

- És ezért beköltözési moratórium van.

- ??? ??? ???

- Hát azért, mert a vajdát választani szokták. Azt pedig csak lakcímkártyával lehet. Márpedig ha ideköltöztetnének, csak ideiglenesen, pár ezer választásra jogosultat, ahogy már el is kezdték, akkor azzal el lehetne dönteni a választást. Viszont azt nem tehetjük meg, hogy csak a cigányoknak tiltjuk meg a beköltözést, mert az rasszizmus, ezért inkább senki nem költözik be még két hónapig.

És így is történt, ki kellett várni.

2.

Volt egy nagypapa, aki nem volt nagy barátságban az unokája nevével, pedig egy aránylag egyszerű nevet kapott a csemete: Zsombor. Nem bírta megjegyezni, az Istennek se. Aztán egyszer csak jött a család látogatni és a papa kérdezte, hogy hogyan van a kis Zsombor? A család örült, hogy végre sikerült, és meg is kérdezték mi történt.

- Nagyon egyszerű, csak meg kellett találni, hogy miről jegyezzem meg. Onnan, hogy debizsombor.

3.

Volt egy jó képességű fiatalember a helyi presszóban, aki miután kicsit többet ivott az indokoltnál, végighányta az egész wc-t, a mosdótól az ajtóig. Mikor ez eljutott az agyáig, arra gondolt, hogy ha ő most innen kimegy, akkor nagyon le lesz baszva, megfogalmazódott hát a menekülés gondolata. Azonban a rendes ajtón felül csak egy kijárat volt, a wc kagyló feletti kis ablak, ami éppen ideálisnak tűnt. Fel is állt a mosdóra, hogy kimásszon, de az leszakadt. Ezután kicsit lejjebb adta az igényeit és a wc kagylóra állt fel, de azt meg sikerült a nagy erőlködésben kidöntenie. Ezt követően egymásra rakta a kettőt, ugrott egyet és sikerült a elérnie az ablakot, ahová behúzta magát. Viszont mivel vaskosabb volt az elképzeltnél, beszorult. Fele kint volt, fele bent, erőlködött is nagyon, majd sikerült kiesnie a kocsma mögötti rétre. Az eddigi hangokat még elnyomta a lakossági techno, de ez a kiesés már olyan hanggal járt, hogy a tulaj ekkor már benézett a wc-be és észrevette a rombolást. Kiment és a zenét túlüvöltve elkezdte keresni a bűnöst, mikor nyílt az ajtó és belépett rajta a kolléga kicsit kótyagos fejjel, és egy ablakkerettel a hasa körül. Bukó volt.

A mostani írás kevésbé lesz vicces, mint az előző, cserébe viszont morbidabb inkább, mert eddig legalább élő emberekről volt szó, de most nem ők jönnek, hanem a halottak, és főleg a bürokrácia.

Először egy kis statisztika. A hivatalos nyilvántartás szerint jelenleg Magyarországon 12000 119 év feletti ember él. Ez a teljes lakosság 0,12%-a. Ezzel szemben japánban 70000 100 év feletti van, ami az ottani lakosság mindössze 0,05%-a. Erre az adatra három lehetséges magyarázat van.

- Az első, hogy annyira beütött a jólét, hogy már Japánt is ennyire leköröztük, tehát nem sokára a németek már Magyarországra jönnek töröknek.

- A második, hogy a Zombieland második részét hamarosan élőben forgatják Magyarországon.

- A harmadik pedig, hogy esetleg a népességi nyilvántartásunk nem éppen tökéletes.

Szerintem mindenki sejti, hogy itt inkább a harmadik lesz a valódi megoldás, de én ezt nem csak egy enyhe sejtésként élem meg, hanem a napi programom része ennek a megtapasztalása. Erről írnék egy kicsit:

Volt (bár a népességnyilvántartó szerint: van) három testvér. Egy férfi és két nő. Van egy szokás szerint kb. két panellakásnyi szántójuk, az egyik félreeső zártkertben. Művelnénk, kell a szerződés. A nevükön és a lakóhelyükön kívül semmi adatom nincsen róluk, ráadásul a lakóhely esetében is csak a falu van megadva, utca, házszám nincs. Van viszont a faluban egy hasonló nevű ember, megkeresem. Meg is tudom, hogy az ő rokonai, pontosabban az apja rokonai, és már régóta nem élnek. A férfi még a 2. világháborúban halt meg, a két nővére pedig őt túlélve jóval később, a 70-es években, tehát ők csak úgy 40-50 éve.

Van tehát három halottam, akik valószínűleg többszöri felszólításra sem fogják aláírni a szerződést, viszont a fő gond nem ez. Átlagos esetben ez nem egy megoldhatatlan helyzet, le kell hagyatékoltatni a földterületet, aztán az örökössel már le lehet szerződni. De hát tudjuk, hogy az elmélet és a gyakorlat között csak elméletileg nincsen különbség, ellenben gyakorlatilag… Itt is így volt, mert a hiányos adatok egy olyan végtelen ciklusba kergetik az embert, ahonnan nem nagyon van szabadulás. Ugyanis a korábban említett örökös hiába mondja, hogy az ő oldalági rokonai voltak, mivel hiányosak az adatok, ezért nem engedik a hagyatékolást, nehogy véletlenül valaki más tulajdonát szerezze meg. Cserébe viszont a halottá nyilvánítás is ugyanezen okok miatt lehetetlen. Tehát több adatot kell beszerezni, azokat bizonyítani, bejegyeztetni, aztán hagyatékolni. Természetesen ez nagyon sok utánjárás, ebből adódóan pénz, ez pedig az elmúlt 40-70 évben senkit nem érdekelt, mert az összes föld piaci értéke úgy 30e Ft, hát rám maradt ez is.

Próbálkozok a közjegyzőnél, pingvinezik egy kicsit, ő nem tud semmit, próbáljam az anyakönyvvezetőnél. Megyek oda, elővesszük a 100 éves könyveket, végiglapozzuk az egészet addig, amíg adatok vannak, ami kb. az 1900-as évek elejét jelenti, próbáljuk kiolvasni a régi, megkopott tintát, majd arra jutunk, hogy ez pont annyira nem megy, mint a kurvának az ájtatos élet, nem találunk semmit. Valószínűleg nem itt születtek, tehát nincsenek benne a könyvben. Na de talán itt házasodott valamelyik, és igen, bingó! Találunk egy házassági bejegyzést hasonló névvel, mint amit keresek, de 1913-ból. Hát ez jó is, meg nem is. Aki meghalt a háborúban az nem volt házas, tehát akkor ezek a szülei lehetnek. Ami végül is nem is rossz, van egy adatunk az anyja neve rublikába. Ezen majd el lehet indulni, talán már elég is lesz.

Kicsit más, de szintén halott van a központban. Meghalt egy néni, nem volt egyenes ági örökös. Ez számunkra a legrosszabb, ami történhet, mert oldalági örökös cserébe mindig van egy rakattal. Itt is ez történt, a néni 1 hektár (100*100 méter, tehát 10000 nm) földjét 17 felé osztották szét. A nagyobb darabok voltak 1000 nm területűek, a kisebbek ismét a korábban már említett panellakás méretűek. Ez annyira nem különleges, viszont az emberi viselkedés az, ami miatt ezt előhozom. Ugyanis a 17 örökös nem bírt megegyezni az egyéb örökségeken, mindenki kapart a minél többért. Olykor néhányuknak nem volt kedve elmenni a hagyatéki tárgyalásra, ami miatt az napolódott, aztán habár erre lehetőség van, mindössze egy tulajdonos mondott le a saját tulajdonáról más javára, azért cserébe, hogy a másik örökös kifizeti a hagyatéki árat, de mivel mindenki meg volt győződve róla, hogy most ők lettek a helyi nagybirtokosok, hallani sem akartak róla. Ráadásul a közjegyző sem volt a helyzet magaslatán, bár szerintem inkább csak a francba kívánta az egész bandát, így sikerült elhúzni a hagyatékot négy egész évig. De hát tudjuk, hogy lassú munkához idő kell, ezért fél évente rákérdeztünk, aztán egyszer csak kiderült, hogy sikerült végezni. És amikor az örökösök megkapták az első földbérletet, akkor esett le nekik, hogy nem biztos, hogy megérte a sok levelezést, autózást és küzdelmet az az évi 1200 forint. Egyből el akarták adni a részüket, mert csak a gond van vele, amit persze lehet, csak éppen az ügyvédi költség jóval többe kerül, mint a földjük értéke. Így a végeredmény az lett, hogy a kapzsiság miatt ők megszívták, a papírmunka és utánjárás miatt mi is megszívtuk, a közjegyzőt nagyjából azóta is kezelik, viszont cserébe az ügyvéd jól járt. Ja és természetesen azóta is minket keresnek páran közülük egy lakóház miatt, amiben részük lett az örökséggel. Itt ismét csak 1/32-ed, 1/64-ed részekről van szó, tehát nem jelentős tulajdonok, de nagyon szeretnék az ezzel kapcsolatos összes bevételt minél hamarabb megkapni. Szerencsére ezzel nem mi foglalkozunk.

Hát akkor folytatom a munkámmal kapcsolatos élmények leírását, bár azt szeretném hozzáfűzni, hogy ezek mellé a történetek mellé van sokkal több eseménytelen aláírás is, ezek csak az izgalmasabb esetek. Természetesen a neveket ismét megváltoztattam.

Szóval következő checkpoint. Van telefonszám, beszélek a tulajdonos feleségével, mondja, hogy jöhetek bármikor, nyugdíjasok, otthon vannak. Odaérek, csengetek, kijön ismét csak a feleség, bemegyünk, kis beszélgetés, mit is keresek itt, leülök, mondom, hogy aláírás kell, persze, semmi gond. Majd szól a férjének, hogy „Papa, itt ez a fiatalember, szerződéshosszabbítás miatt keres.” Papa kijön, és nincs keze. Huhh, ez lesz az igazi mutatvány. Már feldereng előttem a szájjal és lábbal festők tagsági kártyája, mikor a mama megmondja, hogy nem kell pánikolni, simán aláírja ő, mert 20 éve mindent ő ír alá, már senki sem ismeri a férje eredeti aláírását. Így is történik, én meg gondolkodok rajta, hogy ez itt most okirat hamisítás vagy teljesen normális ügymenet. Majd megkérdezem egy hozzáértőtől, de jobb híján kénytelenek lesznek ezt elfogadni. Ezután búcsúzás, jöhet a következő aláíró.

Öreg néni, régen ipari varrónő volt, azóta nyugdíjas varrónő. Ez sokkal jobban bejön neki, mert miután a beszédközpontja kábé a kétszerese az átlag emberének, ezért tud úgy beszélni, hogy beszéd közben az orrán veszi a levegőt és egyből használja is fel a hangképzésre. Belépés után egyből tudom a fél életét, közben erőtlenül próbálok szóhoz jutni, és a szerződésről beszélni, csekély sikerrel. Bő negyed óra után átmenetileg kifogy a mondanivalóból, majd megmondja, hogy nem tud nekem aláírni. Na de miért? Hát mert most éppen nem tudja, hogy ő kicsoda. Lesek, mint a vett malac, hogy ez most itt a kandi kamera vagy mi? Mert a sok beszédet levéve a néni egyébként nem néz ki elmeroggyantnak, de szerencsére kérdés nélkül mondja is, hogy ez miért van, én pedig elmerülök a bürokrácia eddig nem ismert mocsarában.

Amikor férjhez ment, felvette a férje nevét és Molnár Tamásné lett. Le is élte így az életét gond nélkül, majd tavaly a férje gyomorfekélyben meghalt. (Hát itt azért nehéz volt nem arra gondolni, hogy valaki esetleg lyukat beszélt bele) És itt kezdődött a néni kálváriája. Meghalt a bácsi, intézték a papírokat. Elhunyt neve: Molnár Tamás. És szólt a közjegyző, hogy nem. A tanácstalanságot látva megváltozott a tekintete, olyan lett, mint amikor a gyújtogató egy száraz szalmabálát lát, és érzi, hogy ebből égetés lesz. Meg is mondta, hogy az elhunyt igazi neve Molnár Tamás Árpád. Hát erről senki nem tudott eddig, de ez hogyan derült ki? Úgy, hogy a bácsi a második világháború előtt született Molnár Tamás Árpád néven, de mindenki csak Tamásnak hívta. Amikor a front átvonult az országon, a papírjai is megsemmisültek és ő Molnár Tamás néven kérte meg az új papírjait. Most viszont, hogy meghalt, egy lelkes hivatalnok előkerített a megyeközponttól egy másolatot, amiről eddig senki sem tudott, és így megvan az eredeti neve. Ami viszont azt jelenti, hogy a néni neve, a Molnár Tamásné nem valós, sőt hamis, ezért szeretné elkérni a papírjait, amiket ezután már nem is ad vissza, a 80 éves néni pedig legyen szíves beballagni a kormányhivatalba és intézze el az új személyazonosságát. Hát így nem lett aznap aláírásom tőle, csak pár hónap múlva.

Jöhetett a következő négy aláírás. Első közel van, megyek hozzá, simán aláírja, minden oké. Megkérdezem, hogy esetleg a két testvéréről és az unokatesójáról tud-e valamit, mert itt csak címek vannak, egy telefonszám jó lenne. Az első testvér Zoltán, mit tud róla? Bűnöző, körözik, szökésben van, nem elérhető. Csodás, és a Jolika? Ő meg kurva volt Pesten, de azóta jó útra tért, visszatért az eredeti szakmájához, óvónő. Huhh, kemény váltás, de van ilyen. Hozzá van telefonszám is. És végül Balázs. Ó, ő rendes ember. Mondjuk a feleségét úgy szerezte, hogy amikor el akarta venni az asszonyt és az gondolkodási időt kért, akkor ráfogta a puskát, és így a nő hamarabb tudott dönteni. De azóta is jól megvannak, meg telefonszáma is van. És ami a legjobb, ettől a két embertől aztán tényleg könnyen megszereztem az aláírást.

A következő jó hosszú történet nem teljesen politikailag korrekt. Akit ez zavar, az ne olvassa tovább! Olykor vicces, de néha kicsit elgondolkodtató is, mert sokan vagyunk, akik nem minden nap találkozunk a magyar társadalom igazán mély bugyraival. Nekem olykor sikerül beletenyerelni.

Munkámból adódóan sok emberrel találkozok. Lejáró földszerződések hosszabbításával foglalkozok elég sokszor, eközben pedig tényleg látom a magyar társadalom minden szegmensét. A neveket természetesen megváltoztattam.

Első kör. Három testvér, kis darab földek, a mamától örökölték. Dezső, Ödön és Lujza a nevük. A mama földje sem volt sok, háromfelé szétszedve még kevesebb, összesen sem sokkal nagyobb, mint egy panellakás, de a papír kell. Telefonszám nincs, nézem az első címet, induljunk. Odaérek a környékre, a házszámon egy turisztikai iroda, bemegyek, keresem a tulajdonost, itt nincs ilyen, de a ház mögött vannak lakások, talán ott. Van egy lakás, de olyan, amilyenbe jó érzésű ember nem megy be. Csak én. Kopogok, bemegyek, egy iszonyatosan kövér ember terpeszkedik a kanapé teljes hosszában, mellette a földön ül egy meghatározhatatlan korú nő, és nézik a tévét. Sajnos már megszűnt a Mónika Show, ezért valami brazil szappanoperát néznek, pedig így együtt készen lenne egy olyan gyönyörű szociológiai lenyomat, hogy bármelyik műértő elismerően csettintene. Előadom, hogy kit keresek, azt mondják nem ismerik. Kicsit faggatom még őket, elmondják, hogy hasonló vezetéknévvel ismernek egy fickót, Rezsőnek hívják, keressem a hajléktalanszállón. Frankó van nyom, elköszönök, megyek a hajléktalanszállóra. Ismerik a Rezsőt, akiket keresek, az a három a gyereke, de most nincs bent, adjam meg a számom, majd felhív. Azóta is…

Közben megyek a következő címre. Lakótelep, 42-es szám. A lakótelep két részből áll, a régiből, ami 1-40-ig van számozva és az újból, ami 50-100-ig. Na de akkor hol van a köztes 10 házszám? Mint kiderül a lakótelep két része között van pár ház, ahol az állami gondozottakat tartják fogva, izé... gondozzák, alig fél óra alatt odatalálok. Meg is lesz a szám, a Lujzát keresem, ismerik, de két éve kiköltözött, mert betöltötte a 18 éves kort, ami pénzt kapott elverte, valami csávóval él valahol. Szerencsére az egyik bentlakónak ismerőse a Facebookon, megnézi, rajta van, hogy egy környékbeli faluban, Világvége alsón lakik. Már megyek is oda, nem nagy falu, csak ismeri valaki. Beérek, látom a postást, na mondom Jackpot, a postás mindenkit ismer. Tudja is kiről van szó, az autómat kint hagyom az út mellett, majd párszáz métert megyünk befele egy ösvényen, aztán egy eléggé lepukkant házhoz érünk. Düledező falak, gazos kert, szakadozó kerítés, kibelezett roncsautó, három parabola antenna. Tökéletes helyszín lenne egy posztapokaliptikus film nyitójelenetéhez. Óbégatok egy kicsit, kijön egy jóvágású bodzaszedő, mondom, hogy a Lujzát keresem, bekiabál neki, a kiscsaj kijön gyerekkel a kezén, mondom mit akarok, semmi gond, megvan az első aláírás. Kérdezem, hogy Dezsőről és Ödönről tud-e valamit. A testvérei, de nem tartja velük a kapcsolatot, de Brútusszal igen. És az kicsoda? A másik testvére. Mondom az is jó, mondja a számot, elköszönünk.

Hívom Brútuszt, jaja, ismeri Lujzát, aranyos lány. Sajnos Dezső és Ödön számát nem tudja megadni, nem tartja velük ő sem a kapcsolatot, de a Klotilddal igen. Na és ő kicsoda? Hát az ötödik testvér, megadja a számát. Hát ti bazmeg hányan vagytok? – gondolom diszkréten miközben próbálok semleges fejet vágni. Inkább felírom azt a számot is, majd telefonálok Klotildnak. Innen már sínen vagyok, tudja a két másik tesó számát, őket az elkövetkező pár napra le is szervezem.

Menjünk tovább, ki van még? Bogyó néni, nem lakik ő sem messze, gyerünk. Petőfi utca 18/B. Megint belefutok egy alternatív számozásba. A Petőfi utca 16 után 17, aztán 18, aztán 18/A, aztán 19. Hol a 18/B? Van ott egy ház, de nincs ráírva semmi és senki. Egy néni kapálgat a kertben, bekiabálok, kijön. Bemutatkozok én is, ő is. Konkrétan Kacsa néninek hívják, de még mielőtt szóhoz jutnék, elmondja, hogy a férjét viszont Farkasnak hívták, Isten nyugosztalja, jó ember volt, - itt igyekszek nagy levegőt venni, közbevágni, sikertelenül – majd megtudom, hogy az unokák közül kettő is Londonban él, nagyon jól érzik magukat, de van hat másik unokája is, az egyik most hétvégén jön, nagyon szereti. Itt ismét próbálok beleszólni, mondja, hogy jó, jó de azt még képzeljem el, hogy a másik unokája meg most nősül, de nem tetszik neki ez a kislány, mert látszik rajta, hogy egy rihonya. Kacsa néni itt hibázik, mert néha neki is levegőt kell venni, ezért közbevágok, hogy ez milyen cím, mert Bogyó nénit keresem igazából. Kacsa néni kizökken, majd elmondja, hogy ezek a hülyék ott fent elrontották a számozást, ez itt a Kossuth utca 2. Kitágul a pupillám, mint a levesestányér, hogy ez hogyan lehet, de a néni mondja, hogy már megszokta, mint a nevét, a Petőfi 18/B az fél kilométerrel tovább van, a közbeeső gyáron túl, kicsit balra. Könnyes búcsút veszünk, üdvözlöm az unokákat, akiket már annyira ismerek, mintha az enyémek lennének, majd hamarosan meg is találom Bogyó nénit. Ezennel üdvözlöm azokat a hülyéket, ott fent, akik intézik a házszámokat.

Következő megkeresni való személy Eufrozina. Egy faluhoz tartozó pusztán lakik, csak lányneve van, 50 fölötti, nem túl biztató. Odamegyek a faluba, kérdezősködök, hogy hol van ez a puszta. Megmondják, mondom kit keresek, nem ismerik, de van ott pár ház, meg egy szociális otthon, biztosan ott az egyik ápoló. Hát amilyen napom van, inkább beutalt lesz, na de menjünk. Odaérek, régi kastélyépület, kellemes környezet, egy csávó egy kinti padon önmagával kártyázik. Erős kezdés. Belépve az épületbe látom, több ember nézi a csupasz falat érdeklődve, mint az elvárt lenne, de ők még a nyugtatóbb lakók, van egy, aki engem néz, ő sokkal zavaróbb. Még úgy is, hogy csak fél szemmel néz engem, a másik szemével szerintem a csillárt vizsgálja vagy az ufókat figyeli, de nem tudom kitalálni, mert elvonja a figyelmemet egy másik felhasználó, aki éppen azzal van elfoglalva, hogy a nyelvét és a nyálát is a szájában tartsa. Páran pedig csak kóvályognak a teremben dülöngélve. Kicsit várom, hogy legalább egyikük elhörögje, hogy Brainzzzz… de ez nem történik meg. Az ember minden nap tanul, tehát a szociális otthon olykor a diliház szép neve. Jó hely ez, nem kell beszarni, keressük meg az ápolókat. Átvágok a szobán, meglesznek az ápolók, kiderül, hogy akit keresek, egy zárt osztályos beutalt. Itt már érzem, hogy nem fogok aláírást szerezni, viszont kapok egy számot a gyámjához. Ez is előrelépés, jöhet a következő checkpoint….

Gyere be egy éjszaka a sürgősségire. Egyből megtanulsz T-rexül.

Szar a Metallica után úgy fellépni, hogy te vagy a Justin Bieber

A nő olyan, mint a majom. Csak akkor engedi el az ágat, ha a másikat már megfogta.

- Voltunk bor kóstoláson. Megkóstoltunk 26 félét!

- Aztán kiköptétek?

- Dehogyis! Nálunk más szabályok vannak.

A ló az a kutya és a krosszmotor egyben.

Mára is megvolt a kellő adrenalinadag. Visszadobták három földhasználati bejegyzésemet.

- Az elsőt azért, mert a helyrajzi számban levő halott nem írta alá a szerződésemet, ezért ez úgy számít, hogy nem művelem a föld 100%-át. Ezért az, hogy nem adtam be megosztási megállapodást, sajnos a bejegyzés elutasításával jár.

- A másodikat azért, mert megint csak nem volt megállapodás, mert az csak akkor nem kell, ha 100%-ot művelek és tulajdonostárs vagyok. A földhivatal szerint nem vagyok tulajdonostárs, ezért visszadobta a bejegyzést, pedig az vagyok, csak lusták voltak megnézni. Új kör.

- A harmadikat azért, mert az előzővel azonos helyrajzi számban nem művelek 100%-ot, habár tulajdonostárs vagyok. Ez az ügyintéző legalább belenézett a gépbe, de mivel az előző miatt most már valóban nem művelek 100%-ot, ezért puff, ez is érvénytelen.

Ezért a napért is megérte felkelni.

Miután a szokásos történetek elfogytak, vagy esetleg már nem vagyok rájuk olyan érzékeny, mint korábban, ezért indítok egy új témát, ami a magyar bürokrácia idiotizmusával fog foglalkozni, főleg a földhivatallal. Ha lesz energiám megírni, akkor pár ezer rész biztosan kijön ebből is.

A legújabb történet egy osztatlan közösön belüli szerződés meghosszabbításáról szól. Nem 100%-ot művelünk, ezért kiírták hiánypótlásra a megosztási megállapodást. Ez azt jelenti, hogy be kell jelölni az összes tulajdonos földjét, hogy ki hol műveli az adott helyrajzi számon (hrsz) belül. Ennek még részben van is értelme, elvégre minden földhasználónak bele kell ebbe egyezni, mert ők is tudják, hogy hol művelik. A probléma ott kezd el vicces lenni, hogy ezt nem a földhasználóknak, hanem a tulajdonosoknak kell jóváhagyni, ami közel sem tökéletes egyezés. Ráadásul a tulajdonosok elsöprő többségének, mondjuk úgy 90%-ának, lövete sincsen arról, hogy hol van a földje. Őket csak a földbérleti díj érdekli, az ilyen hülyeségek nem. Tegyük hozzá, teljesen jogosan.

Szóval kiírták a hiánypótlást, amire két megoldás van.

1. Berajzolom a 3000-Ft-os térképre a földhasználókat, majd a tulajdonosok földjeit a hasamra ütve behúzom oda ahova akarom, elvégre az osztatlan közös lényege, hogy nincsen kimérve. Ezután pedig megkeresem egyesével a 20-30 tulajdonost és mindenkivel aláíratok egy papírt, amiről fogalma sincsen, hogy mi a fenéért keresem meg vele.

2. Berajzolom a 3000-Ft-os térképre a földhasználókat, majd a tulajdonosok földjeit a hasamra ütve behúzom oda ahova akarom, elvégre az osztatlan közös lényege, hogy nincsen kimérve. Ezután pedig a saját nevemben aláírom az ő részeiket is, elvégre a szerződésünkben meghatalmaztak engem, hogy az ilyen ökörségeket saját hatáskörben rendezhetem.

Nyilvánvaló, hogy a második a logikusabb megoldás, itt is ez a módszer. Egészen addig, amíg a földhivatal nem kezdi úgy érezni, hogy ők most itt át lettek baszva, mert a szerencsétlen user nem szopta végig az egész tortúrát, amit rámértek. Ezért kitalálta a "kedves" ügyintéző, hogy megkérdezi, hogy mégis milyen alapon írom én alá ezt a megállapodást mások nevében. Megmondtam, hogy azon az alapon, hogy benne van a szerződésben a meghatalmazás. Majd ez a beszélgetés hangzott el nagyjából:

- Bizonyítani kell, hogy valóban benne van a szerződésben!

- Miért kéne? Maguknál van az összes szerződés, keressék elő!

- Én most nem ott vagyok, hanem a megyeszékhelyen, nem fogok oda elmenni.

- Akkor keresse elő a helyi földhivatal!

- Azoknak meg nincs ilyenre idejük, azért segítjük ki őket.

És így szoptam be. Elő kellett keresnem az összes szerződésemet a hrsz-ból, beszkennelni, nyilatkozatot írni, mellékletet csatolni, aztán majd valamikor megint ballagok be az ügyintézőhöz, aki majd jóvá hagyja nekem ezt a baromságot, elküldi a megyeszékhelyre, és ott majd ha jó kedve lesz az ottani hülyének, akkor jóvá hagyja. Vagy kitalál valami másik marhaságot, aztán folytatódik tovább a papírtologatás.

FRISSÍTÉS:

Hát a megyeszékhelyes hülyének nem volt kedve jóváhagyni. Az indok az, hogy a szerződésbeli meghatalmazás nem jó, mert ilyenkor a megállapodásnál ugyanaz írja alá a tulajdonostársnál, mint a meghatalmazottaknál. Ééés? Ez kit érdekel? Nincs törvény, miszerint ilyet nem lehet. De azért is visszadobja ez a gyökér. A legszebb az egészben, hogy ezt kitalálhatta volna már akkor is, amikor még nem szkenneltette be velem a 20 szerződést, de nem. Azzal is extrán szívat. Hogy az ég szakadna rá erre a semmirekellőre!